„– Hatalomváltás esetén mi lesz ezekkel a több ciklusra megválasztott emberekkel, a kiépült káder-rendszerrel?
– Én afelé gondolkodnék, amit Vörös Imre volt alkotmánybíró többször is megírt. Még az alaptörvény is tartalmazza ugyanis azt a passzust, amit ellenállási jogként ismerünk. Egy olyan hatalom ellen, amelyik egyeduralomra tör, minden állampolgár felléphet. Ezen az alapon 2014-ben, a választások után az új parlament - feltételezve, hogy nem egy Fidesz-Jobbik kormány alakul, hanem a demokrata összefogásé - akár egyszerű többséggel kimondhatja majd, hogy itt egyetlen politikai akarat, egy politikai centrum akart egyeduralomra törni. Így minden, ami a 2010-es választások után történt, alkotmányellenes volt, ezért azt el kell törölni, s egy új közjogi berendezkedést kell alkotni. Új alkotmánnyal és az új alkotmányból következő új intézményekkel, melyek élére új vezetőket nevezünk ki. Ez egy afféle »reset gomb«, noha közjogi értelemben nehezen érthető ez a fogalom.
– Erre nem vághatnak azzal vissza, hogy az új alaptörvény is egy »reset« volt?
– Nem. Akár Bajnai Gordon ünnepi beszédére is utalhatnék, nagyon fontos: ne keverjük össze a 2010 utáni időszakot az elmúlt 20 évvel. Mert az elmúlt 20 évben sok hiba, rossz személyi döntés, sok probléma volt, de nem ugyanolyan minőségűek és nagyságrendűek, mint az, hogy a Fidesz hatalomra kerülése óta konzekvensen le akar számolni a demokratikus jogállammal. És ezt sikeresen meg is teszi. Ez a rendszer más minőség, ezzel szemben a »reset gomb« legitim. De csak akkor az, ha nem egy másik monolit hatalom akarja ugyanezt tenni, hanem egy konszenzus, amelynek részese a demokratikus jobboldal is.
– Mennyi az esélye ennek úgy, hogy minden közjogi poszton ott ülnek a kinevezettjeik?
– A demokratikus összefogás győzelme esetén ezek az emberek el fognak árvulni. Minden diktatúrának, minden nem demokráciának az a sajátossága, ha megszűnik az a politikai centrum, amely maga alá söpört minden hatalmat, akkor az általa odahelyezett emberek elvesztik a legitimitásukat, mert politikai támogatás nélkül nem megy.